Fő feladat a földvásárlási moratórium meghosszabbítása
Meghosszabbítaná a külföldiekre vonatkozó földvásárlási moratóriumot a Fidesz, ha kormányra kerül. Ezt a kérést tudatták az Európai Unió mezőgazdasági biztosával is. Dacian Ciolos az Európai Néppárt frakciójának budapesti elnökségi ülésén szólalt fel.
Dátum: 2010-03-06 10:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146959
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:32:32.106525, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az unió mezőgazdasági biztosa szerint a közös európai agrárpolitika célja az élelmiszerbiztonság és a gazdák megélhetésének biztosítása. Dacian Ciolos az Európai Néppárt frakciójának budapesti elnökségi ülésén azt mondta: a megújított agrárpolitika hozzájárulhat a környezetvédelemre alapozott növekedéshez is.
A Fidesz országgyűlési frakcióvezetője szerint a világpiacon az Európai Unió is csak a minőségi agrártermékekkel tud versenyben maradni. Ezért a közös mezőgazdasági politikának segítséget kell adnia azokhoz a termelési módokhoz, amelyek az minőségi, biztonságos, egészséges élelmiszereket továbbra is biztosítani tudják - tette hozzá Navracsics Tibor.
Nem zárult be az olló
Az Európai Parlament magyar néppárti delegációjának vezetője azt mondta: Európa készül arra, hogy Magyarországon a Fidesz fog kormányt alakítani. Szájer József szerint uniós szintéren az új kormány egyik fő feladata a földvásárlási moratórium meghosszabbítása lesz.
A frakcióvezető-helyettes kifejtette: Magyarország szeretné, és a Fidesz célja is az, hogy meghosszabbítsák ezt az időszakot, hiszen 2004 óta nem zárult be a magyar és uniós földár közti olló.
Szájer József ezen kívül a legfontosabb célkitűzésnek a munkahelyteremtést és az uniós támogatások hatékonyabb lehívását tartja.