Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Last minute mutyi - egészségügyi közbeszerzés

Milliárdos, több éves projektről dönt az utolsó pillanatban a kormányzat - hangzott el Pesti Imre (Fidesz) és Soltész Miklós (KDNP) országgyűlési képviselők közös sajtótájékoztatóján szombaton.


Dátum: 2010-03-06 12:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146960
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:32:32.459641, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Last minute mutyi - egészségügyi közbeszerzés (Pesti Imre, Soltész MIklós)

Pesti rámutatott, hogy mind a korházprivatizáció, mind a több-biztosítós modell, mind-mind korrupcióval volt átitatva. Most pedig - mondta a fideszes honatya - az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának rendkívüli ülése összehívását kezdeményezték a szocialisták, a 2011 és 2015 évre vonatkozó életkorhoz kötött kötelező védőoltási rendbe, illetve az életkorhoz kötött kötelező védőoltási rendbe nem tartozó oltóanyagok beszerzése ügyében.

A kormányzat 7-8 milliárdot kíván évente elkölteni, így közel 40 milliárdos összeget, holott semmi sem sürgeti, hogy ezt a közbeszerzést még a választások előtt elindítsa, és győztest hirdessen. A tájékoztatón a KDNP-s Soltész Miklós közölte: felszólítják a kormányt, álljon el e "szemérmetlen lopás" szándékától.

A Fidesz szakpolitikusa kifejtette, hogy sebtében készült el az egészségügyi bizottság összehívásának az anyaga, ami miatt nagyon sok pontatlan adat szerepel benne. Aki ebben részt vesz, asszisztál, "részese ennek a bűncselekménygyanús esetnek" - mondta Pesti.

Véleménye szerint látható, hogy az MSZP ellenzékbe készül, és a "kapuzárási pánikban" mindent megtesz annak érdekében, hogy az elkövetkező ellenzéki időszakra biztosítsa az anyagi bázisát: a választás előtt úgy tűnik, mindent el akarnak vinni, szinte talicskával tolják ki a pénzt, ki akarják üríteni a kasszát, lehetetlenné akarják tenni az új kormányzat helyzetét.

A tájékoztatón a KDNP-s Soltész Miklós közölte: felszólítják a kormányt, álljon el e "szemérmetlen lopás" szándékától, a közbeszerzés kiírásától, és hagyja a következő kabinetre a döntést. A Fidesz-KDNP képviselői nem vesznek részt az egészségügyi bizottság rendkívüli ülésén - fűzte hozzá.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 352, 'source_type': 'media', 'source_id': 4571, 'target_type': 'article', 'target_id': 97068, 'relation_type': 'describes'}