Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pat Cox: még jobb jövőt kell építenünk

Az Európai Unió történelmi jelentőségű bővítését emelte ki Schuman napi üzenetében pénteken Pat Cox, az Európai Parlament elnöke. Május 9-ét Európa Napjaként vagy az egyik alapító atyáról, Robert Schumanról elnevezve, Schuman napként ünneplik az EU országaiban.


Dátum: 2003-05-09 12:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10304
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:18:46.962616, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A parlamenti elnök üzenetében egyebek között ez olvasható: "A csatlakozási szerződés aláírása, ami április 16-án megtörtént Athénban, különös jelentőséget ad az idei Schuman nap ünneplésének. Földrészünk újraegyesítése még akár 15 éve is elérhetetlen álomnak tűnt, most pedig valóra vált."

Az ír nemzetiségű parlamenti elnök rámutatott, hogy a II. világháború romhalmazából feltámadt Európának 50 éven át tartó békét hozott - elődeivel együtt - az EU, s ezt a békét terjeszti ki most új tagállamaira kelet és dél felé. Sajnos e békefolyamat még nem érte el a világ sok térségét, így a Közel-Keletet sem. A nemrég lezajlott iraki háború esetében Európa nem tudott a helyzet magaslatára emelkedni - írta Cox. Az egyesülő Európának vannak eszményei, értékei, van világlátása, de még nem találta meg annak a módját, hogy ezeknek teljes kifejezést adjon külpolitikájában. Az EU országai büszkén tekinthetnek vissza a bejárt útra, a fél évszázad alatt elért eredményekre, és ihletet meríthetnek az alapító atyák művéből a még jobb jövő építéséhez - fejezte be üzenetét az Európai Parlament elnöke.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek