Alázattal felkészültünk a kormányzásra
Schmitt Pál Riz Gábor meghívására Ózdon, Horváth László hívására pedig Bélapátfalván lakossági fórumot tartott.
Dátum: 2010-03-07 14:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146982
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:32:39.307446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A teltházas fórumon Schmitt kifejtette, hogy számára nincs nehéz terep, az emberek ugyanúgy nehéz helyzetben vannak vidéken, mint városon, panellakásban és családi házban egyaránt - fogalmazott az Európai Parlament alelnöke, hozzátéve: a magyar föld védelme, a magyar mezőgazdaság megerősítése kiemelt feladataink. A fideszes politikus rámutatott: egy utca jobb és baloldalán élők min-mind magyar emberek, felelősséget érzünk az életükért.
A baloldali kormányok bevallottan nem kormányoztak és hazudtak éjjel és nappal, ez juttatta ide az országot - mondta Schmitt Pál. Kijelentette továbbá, hogy véget kell vetni a zsákmányszerző, harácsoló kormányzásnak, itt az idő változtatni. Lépnünk kell az egészségügy, a szociális területeken, munkahelyeket kell teremtenünk, hogy beinduljon a gazdaság. Meg kell erősítenünk a családokat és meg kell, hogy becsüljük az időseket egyaránt. Schmitt rámutatott arra is, hogy a családi adózás és az értékálló nyugdíj mind-mind egy előrelépés lehet az emberek felé.
Én úgy gondolom - mondta - , a jó jelöltjeink mellett egy nagyon fontos dolgot nem szabad a szavazófülkében elfelejteni: a FIDESZ-KDNP listára leadott szavazat birtokában ez a pártszövetség az egyetlen kormányképes koalíció. "Mi alázattal felkészültünk Magyarország szolgálatára a kormányzásra" - fogalmazott a fideszes politikus a lakossági fórumon.