Tényleg belefér 15 millió egy Nokia-dobozba
Dátum: 2010-03-08 14:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=147059
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:33:03.982092, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tizenötmillió forintot kisebb méretű téglaként kell elképzelni - mondta az [origo]-nak egy banki trezorban dolgozó, névtelenséget kérő férfi. Mint mondta, ez az összeg húszezres címletekben gond nélkül belefér egy nokiásdobozba.
Az [origo] megkereste a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) is, ahol azt válaszolták, hogy a konkrét ügyben nem kívánnak állást foglalni. Annyit azonban közöltek, hogy valamennyi magyar bankjegy mérete 154x70 milliméter. Egy nagyon szorosan összefogott százdarabos bankjegycsomag magassága - a kötözőszalaggal együtt - 12 mm - írta a sajtóosztály. Ha 750 darab bankjeggyel számolunk, pontosan 9 centiméteres magasságot kapunk, amely valóban egy kisebb téglának felel meg.
A banki trezorban dolgozó férfi szerint 15 millió forint még akkor is belefér egy mobiltelefonos dobozba, ha nem géppel, hanem kicsit szellősebben, kézzel fogják össze. Amennyiben tízezresekből áll össze a köteg, körülbelül másfél téglányi a vastagsága, ez pedig szerinte ugyancsak belefér egy kisebb telefonosdobozba.