A portugálok tartanak az EU kibővítésétől
A portugálok több mint fele tart az Európai Unió kibővítésétől, annak Portugáliát érintő negatív hatásaitól - derült ki egy a Marktest közvélemény-kutató intézetnek a Diario de Noticias pénteki számában ismertetett felméréséből.
Dátum: 2003-05-09 13:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10311
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:18:49.110895, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megkérdezettek 55 százaléka szerint az EU tíz tagországgal való kibővítése kedvezőtlenül hat Portugáliára, 29 százalék szerint viszont a hatás pozitív lesz, 16 százalék nem fejtette ki véleményét.
Portugália az elmúlt öt évben (az 1986-os csatlakozásától számított öt év átlagában ) az EU átlagánál 1-2 százalékponttal gyorsabban fejlődött a közvetlen működőtőke befektetéseknek és a közösségi támogatásoknak köszönhetően. Ugyanakkor számos közgazdász úgy ítéli meg, hogy az EU kibővítése miatt Portugáliának van a legtöbb vesztenivalója, a csatlakozó országok ugyanis elvonhatják előle a külföldi tőkét, mivel a béreik alacsonyabbak, a munkaerő viszont képzettebb.
A lisszaboni kormány ezzel szemben a csatlakozás kedvező hatásait hangsúlyozza, mondván, hogy annak révén kibővül a portugál áruk és befektetők előtt a piac.
A felmérést telefonon végezték április 14-17. között, 809 ember véleményét kérve ki.
MTI - fidesz.hu