Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

MDF - a játszma áprilisban véget ér?


Dátum: 2010-03-10 10:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=147155
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:33:34.240809, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Azt csak óvatosan ismerte el (Lévai Zoltán - a szerk.), hogy a fórumnak a fővárosban már alig vannak aktivistái. Lapunk úgy tudja, hogy a legtöbb kerületben jó, ha egy-két nyugdíjas házal az MDF-es ajánlószelvényekért.

(...)

Értesülésünk szerint a fővárosban 600 szelvénye még az ismert közszereplőknek sincs.

(...)

Elemzők eközben arról beszélnek, ha a párt nem képes a fővárosban listát állítani, esélye sem maradhat a parlamentbe jutásra. A helyzetet súlyosbítja, hogy Budapesten több körzetben az MDF és az SZDSZ is szerepel a jelöltek neve mellett, ebben az esetben azonban ezek a politikusok hiába adják le az induláshoz szükséges 750 érvényes cédulát, a listaállítás szempontjából ezek "elveszett" jelöltek a fórum számára.

(...)

Miközben a demokrata fórum vezetői ellenkampányról, hangulatkeltésről beszélnek, a pártból azt hallani: többek szerint a játszma áprilisban véget ér.

(...)

Lapunknak néhányan kijelentették, ha nem lesz parlamenti párt az MDF, akkor még az önkormányzati választások előtt elkezdik újáépíteni, de ha bekerülnek az Országgyűlésbe, akkor kilépnek.

Kapcsolódó elemek