Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A család- és szociálpolitika nemzeti ügy

Amit a szocialisták az elmúlt nyolc évben műveltek az rombolás - mondta Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP népjóléti kabinetjének vezetője Sopronban, a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban tartott fórumon, ahol Firtl Mátyás, Sopron országgyűlési képviselőjelöltjének vendégeként A család- és szociálpolitika nemzeti ügy címmel tartott előadást.


Dátum: 2010-03-11 07:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=147225
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:33:56.843542, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rossz gazdaságpolitikával és a rossz kormányzással a szocialisták a tönk szélére sodorták az országot, a családokat, rombolták az értékeket, az erkölcsöt. Mára már azok jelentkeznek szociális alapon juttatandó segélyért, akik egyébként akarnak és tudnának is dolgozni - fejtette ki Soltész Miklós.

A Fidesz-KDNP alapvető fontosságúnak tartja, hogy a legszegényebbekért és a középosztály tagjaiért egyaránt tegyen.

Rövid- és hosszú távú feladatai egyaránt lesznek az új kormánynak. Tűzoltásként el kell törölni a természetbeni adományokat áfáját. Segíteni kell a lakhatás megőrzését, hosszú távú családi csődvédelemre van szükség, meg kell védeni azokat, akiknek a lakhatása veszélybe került - mutatott rá a politikus. Hosszú távon pedig, meg kell teremteni a családi adózás lehetőségét. Nem lehet egyenlő a gyermek vállalása a szegénység vállalásával, kiszámítható családpolitikára van szükség - tette hozzá Soltész Miklós.

A kormányzati pozícióban lévő milliárdosok semmit nem értenek abból, amit az országnak okoztak. Példaként említette, hogy a segélyből szerzett jövedelmet felemelték a munkából szerzett jövedelem szintjére, szétverték az otthonteremtési rendszert, a családi adókedvezményt teljes mértékben kiüresítették, a cigányság felzárkóztatására indított programokat teljesen tönkretették - sorolta a képviselő.

A gazdaság rendbetétele, a munka becsületének visszaszerzése, a munkahelyteremtés mellett, a rend helyreállítása, a az elszámoltatás, az egészségügy rendbetétele, a család- és szociálpolitika is nemzeti ügy - hangsúlyozta Soltész Miklós.

A magát szociáldemokratának tartó kormány sodorta a legmélyebb szociális válságba az országot. A milliárdosok által vezetett kormány szociális érzékenységére jellemző, hogy a legelesettebbektől is csak elvesz, hiszen a fogyatékkal élők, a sérült embertársainknak otthont adó intézményeket is folyamatosan elvonásokkal sújtja, a rendszert fenntartó, működtető önkormányzatoktól pedig szintén folyamatosan elvon - mutatott rá Firtl Mátyás a fórumon.

Véget kell végre vetni annak a kormányzásnak, amely maga vallotta be, hogy nem csinált semmit, csak úgy tett mintha kormányzott volna, mert ennek a semmittevésnek a következményeit az eladósított ország lakói fizetik meg - mondta Firtl Mátyás.

Sopron országgyűlési képviselőjelöltje hozzátette: nincs olyan mélység, ahonnan a magyarság ne tudna felemelkedni, ha erőit ennek szolgálatába állítja. Ezt a történelem során többször is bebizonyította már. Április 11-én ennek a cselekedetnek a történelmi lehetősége megadatik újból, ami egyben felelőssége is minden, a jövőért tenni akaró polgárnak.

Kapcsolódó elemek