Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem igaz, hogy kifelé tartunk a válságból

Blöff az a kormányzati kommunikáció, hogy már elértük a gazdasági válság mélypontját, és a kifelé vezető úton vagyunk - jelentette ki csütörtökön egy tévéinterjúban Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője. Gazdasági programjuk szerinte világos, konkrét számokat és lépéseket azonban majd csak a kormányzati átadás-átvétel után mondhatnak felelősen, ha megnyerik a választásokat.


Dátum: 2010-03-11 14:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=147269
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:34:10.938600, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tavalyi év negyedik negyedévében még négy százalékot esett vissza a magyar gazdaság teljesítménye, ez összesen hatszázalékos visszaesést jelent. Ennek oka pedig az, hogy a kormányzat nem találta meg a helyes választ a válságra. Az európai kormányok adócsökkentéssel, a vállalkozások támogatásával, a fogyasztás ösztönzésével megtalálták a kilábalás útját. Ott a gazdaság már növekszik is, ellentétben a magyar helyzettel - állította a Duna Televízió stúdiójában Szijjártó Péter fideszes politikus, az elnöki stáb vezetője. A hazai munkanélküliségi ráta a maga tizenegy százalékával évtizedes rekordot döntött meg az OECD, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet 2010. januárra vonatkozó adatai szerint - jelentette ki Szijjártó Péter.

A kilábalásban a Fidesz úgy képzeli el a szerepét kormányra kerülésük esetén, hogy a hazai kis- és közepes vállalkozásokba öntenek elsősorban lelket, mivel ezek állapota általánosan meghatározza a magyar gazdaság helyzetét. "A mai kamat- és adószint mellett nyilván képtelenek húzó szegmenssé válni a gazdaságban" - érvelt a politikus. Járai Zsigmond volt jegybankelnök javaslatára, miszerint az adókat és az állami intézmények kiadásait kell elsősorban csökkenteni, Szijjártó úgy reagált: ha a bürokrácia leépítését és a korrupció visszaszorítását értjük a javaslatok alatt, akkor egyetért velük. A bürokrácia ugyanis sokba kerül és agyonnyomja a gazdaságot, így a legnagyobb gátja a fejlődésnek. A korrupció gátló és káros hatása a gazdasági fejlődésre pedig egyértelmű - szögezte le a Fidesz elnöki stábjának vezetője.

Szijjártó szerint a VOSZ (Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége) e heti fórumán már elmondtak néhány fontos pontot a gazdasági programjukból és vállalásaikból. "Amúgy pedig teljesen világos, hogy a Fidesz milyen gazdasági programmal bír. Parlamenti beadványaink, nyilatkozataink, az Erős Magyarország program egyértelművé teszi, milyen útra kívánjuk terelni a magyar gazdaságot" - jelentette ki Szijjártó. A konkrét számokról és a konkrét gazdasági lépésekről szerinte felelősséggel akkor lehet majd nyilatkozni, ha kormányzásra kerülésük esetén az államháztartás átadása-átvétele után láthatják majd, mit enged meg a büdzsé valós helyzete. "Ma nincs két elemző, bankár, közgazdász, aki ugyanazt a számot mondaná a költségvetési hiányról, így felelősséggel számokat mondani nehéz lenne" - jelentette ki a Duna Televízió stúdiójában Szijjártó Péter.

Kapcsolódó elemek