Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Éhező gyermekekre nincs, propagandára van pénz Újpesten

A szocialisták szerint nincsenek megszorítások a kerület idei költségvetésében, a Fidesz viszont arra hívta a figyelmet, minden oktatási intézmény kevesebb pénzből kénytelen gazdálkodni, mint tavaly. Mivel néhány balliberális képviselő nem vett részt a képviselő-testület ülésén, így az Újpestért Egyesület támogató szavazataival született meg Újpest 2010 évi költségvetése.


Dátum: 2010-03-12 09:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=147311
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:34:24.541067, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Trippon Norbert, a költségvetést előterjesztő szocialista alpolgármester az előterjesztés legfőbb erényének nevezve, hogy megszorításokra és hitelfelvételre sincs szükség a tervezet alapján. Többször utalt a várható kormányváltásra és annak a reményének adott hangot, hogy a kormányváltást követően jelentősen javulni fog az önkormányzatok jelenleg igen rossz anyagi helyzete.

Dr. Hollósi Antal hozzászólásában elmondta, az ország szocialisták által elfogadott költségvetésének fő számai néhány hónap alatt érvénytelenné váltak. - Ehhez képest lehet, hogy előrelépésnek tűnik, de mégiscsak kevés, ha egy költségvetés egyetlen erénye, hogy a remények szerint nem omlik össze. A szocialista javaslat szerint meg kell elégedni azzal, ami van, miközben vannak olyan kerületek Budapesten, amelyek tudnak fejleszteni, gyarapodni. A XVII. kerületben 2009-2010-ben az önkormányzat három új óvodát, és két új bölcsődét ad át, miközben sorra újítja meg az utakat. A XVI. kerületben pedig a 2006. évi választás óta két új uszodát is átadtak, miközben a Főtér-program részeként egy sportcsarnok is épül. Kevesebb kampány, kevesebb porhintés, több odafigyelés a gondokra és bajokra - ezt kérte hozzászólásában a képviselő. A Fidesz frakcióvezetője azt kifogásolta, hogy a gyermekeket megsegítő programot leszavazták a szocialisták, ám több száz millió forintot szórnak el saját maguk népszerűsítésére.

- Elfogadhatatlan ez a költségvetés, hiszen semmilyen prioritást nem jelöl ki a jelen időszak problémáira - mondta el lapunknak Wintermantel Zsolt. - A növekvő gyermekszegénység kezelésére szóló javaslatot leszavazták, helyette inkább 50 millió forintból Főtér-köszöntő programsorozatot rendez a szocialista többségű önkormányzat és 135 milliót fordít az újpesti médiákra. Ez a költségvetés fűnyíróelven készült, és számos bevételi kockázat mellett a kiadási oldalon drasztikus megszorításokat tartalmaz. A bölcsődék, óvodák és iskolák működtetésére előirányzott összeg ugyanis minden esetben kevesebb a tavalyinál.

Kapcsolódó elemek