Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vona pártja ma leginkább a pénzről és a karrierről szól


Dátum: 2010-03-12 12:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=147325
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:34:29.206280, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az a párt, amelyik ma a választók szavazataira pályázik, nem az a Jobbik, amit az emberek megismertek, és amiért küzdöttünk - mondta a Magyar Hírlapnak adott interjúban Nagy Ervin, a Jobbik korábbi alelnöke. Nagy Ervin elvi és erkölcsi okok miatt távozott a pártból, és hároméves hallgatását törte meg mostani nyilatkozatával. Úgy látja, Vona Gáborék becsapják azokat a tisztességes embereket, akik a Jobbikért dolgoznak, kampányolnak, gyűjtik a kopogtatócédulákat - és a választókat is becsapják. Elhitetik velük, hogy ők az új, tiszta erő, de ez nem igaz. Sokkal inkább a levitézlett, lebukott, sértődött, okkal, ok nélkül parkolópályára tett helyi politikusok pártja lett a Jobbik. Az európai parlamenti választáson elért siker után megjelentek a kétes vállalkozók is a pártban. Olyan vállalhatatlan emberek, akik üzletet szimatolnak egy tíz-húsz százalékra pályázó parlamenti erő körül.

Nagy Ervin annak idején egy önálló, hiánypótló, radikális pártot szeretett volna, amelyik nem támadja hátba a nemzeti oldalt. Megdöbbentőnek tartja, hogy Vona Gábor és társai ma többet foglalkoznak a jobbközéppel, mint a nómenklatúrával.

Szerinte beszédes Vonáék oroszbarátsága, és az is egyértelmű, hogy kívülről befolyásolják a párt irányvonalát. Úgy véli: ha a Jobbik túlnyeri magát, néhány jó szakértő mellett egy sor mindenre alkalmatlan, kétes múltú képviselő ül be a parlamentbe. Nagy Ervin számol a támadásokkal is, de fontosabbnak tartja, hogy kiderüljön az igazság.

Kapcsolódó elemek