EU-biztos az USA "valódi iraki fő céljáról"
Poul Nielsen, az Európai Unió humanitárius segélyek ügyében is illetékes dán fejlesztési biztosa szerint az Egyesült Államok meg akarja szerezni az iraki olajkészletek feletti ellenőrzést, hogy idővel csatlakozni tudjon a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéhez (OPEC).
Dátum: 2003-05-09 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10322
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:18:52.438887, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nielsen a héten járt Bagdadban, hogy felmérje: az EU hogyan tudna minél aktívabban részt venni az arab ország háború utáni újjáépítésében. Találkozott több magas rangú tisztségviselővel az ENSZ-től és a Nemzetközi Vöröskereszttől, valamint Jay Garnerrel, az amerikai szárazföldi erők nyugalmazott tábornokával, az iraki újjáépítési és segélyiroda (ORHA) vezetőjével.
Az EU-biztos pénteken a dán közszolgálati rádiónak és televíziónak nyilatkozva az AP és a Reuters jelentése szerint kijelentette: tárgyalásai alapján nagyon nehéz volna más következtetésre jutni, mint hogy az Egyesült Államok ellenőrzése alá akarja vonni az iraki olajkészleteket, és ennek révén az OPEC tagjává akar válni.
Erre reagálva Christophe Forax, az Európai Bizottság szóvivője Brüsszelben elmondta, hogy Nielsen magánvéleményét közölte, amely nem egyezik a bizottságéval.
A 11 tagországot tömörítő OPEC-nek Irak is tagja, és szakértők szerint Szaúd-Arábia után Irak rendelkezik a világ második legnagyobb olajkészletével. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia éppen pénteken nyújtotta be az ENSZ Biztonsági Tanácsának azt a közös határozattervezetet, amely szerint Irak legalább egy évig az Egyesült Államok és Nagy-Britannia irányítása alatt állna, és az ENSZ-nek is csak korlátozott szerepe lenne az újjáépítésben, sőt a továbbiakban már nem a világszervezet tartaná ellenőrzése alatt Irak olajból származó bevételeit, hanem a szövetséges erők, élükön az Egyesült Államokkal. Ők az újjáépítés részbeni finanszírozására használnák az iraki olajkészletet, a nemzetközi közösség csak felügyelné azt. A határozattervezet szerint az ENSZ azonnal feloldaná az Irak elleni büntető intézkedéseit, és négy hónap alatt fokozatosan megszüntetnék az "olajat élelmiszerért" humanitárius ENSZ-programot is.
MTI - fidesz.hu