Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Slota nem tudja a szlovák himnuszt


Dátum: 2010-03-13 22:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=147364
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:34:41.974744, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az SNS minden diáktól megkövetelné, hogy hétfő reggelente meghallgassa a himnuszt, de Ján Slota nem is tudja, ki írta, és a szövegét sem ismeri pontosan - derítette ki a Sme. "A himnusz szövegét Janko Král szerezte" - nyilatkozta Slota egy hétfői interjúban, a német DPA hírügynökség pedig meg is jelentette szavait. Csakhogy a szlovák himnusz valódi szerzője Janko Matúska.

Slota ráadásul a szöveget is rosszul idézte. "Zobuďme sa, bratia, veď sa oni stratia" (ébredjünk, testvéreim, mert veszíteni fognak) - nyilatkozta, pedig valójában az érintett sorok a "zastavme ich" (állítsuk meg őket) frázissal kezdődnek.

Kapcsolódó elemek