Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felelnie kell annak, aki közpénzt lopott

Ha a Fidesz kormányra kerül, akkor felelniük kell azoknak, akik közpénzt loptak - mondta Szijjártó Péter a Fidesz elnöki stábjának vezetője vasárnap Budapesten.


Dátum: 2010-03-14 11:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=147374
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:34:45.347134, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szijjártó Péter kijelentette: a választások után egyetlen adófizetőktől ellopott forint sem maradhat felderítetlenül sem Budapesten, sem vidéken, függetlenül attól, hogy Nokia-dobozban, adalékanyagban, vagy kommunikációs szerződések formájában lopták el azt.

Az emberek elvárása, hogy mindenki feleljen, aki részt vett közpénzek ellopásában, akár távozik a politikából, akár miniszterelnök volt egy esztendőig, akár főpolgármester volt húsz évig - fogalmazott a politikus.

Hangsúlyozta: "az elmúlt esztendőkben a BKV az MSZP-SZDSZ kifizetőhelyként működött, ahonnan talicskaszámra tolták ki a közpénzt politikai utasításra".

A Fidesz politikusa hozzátette: a pénzt különböző halmazállapotban lopták ki a BKV-ból, hol szilárd formában Nokia-dobozban, hol folyékonyan adalékanyag formájában, hol pedig légneművé vált a kommunikációs szerződések aláírása után.

Szijjártó Péter szerint ahogy közeledik a választás, azaz az igazság pillanata, úgy derülnek ki egyre durvább korrupciós ügyek, amelyek megmutatják, hogy a szocialista, szabad demokrata hatalomgyakorlásban a döntések a magánérdekek mentén születtek meg.

Egyre világosabbá válik, hogy a megszorításokkal sújtott családok pénzének egyre gátlástalanabb lenyúlása folyt az elmúlt években - húzta alá azzal, hogy ez "demokráciában nem megy", a Fidesz demokratikus párt, a törvényesség és a rend pártja, ezért ha kormányra kerül, felelniük kell azoknak, akik közpénzt loptak el.

Kapcsolódó elemek