Erős földrengés Japánban
Erős, a Richter-skála szerint 6,6-os földrengés rázta meg vasárnap Japán fő szigete, Honsu keleti partvidékét, az epicentrumtól 240 kilométerre délre fekvő Tokióban is több épület megremegett.
Dátum: 2010-03-14 13:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=147385
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:34:49.006856, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sebesülésekről nem érkeztek jelentések, cunamiriadót sem rendeltek el. Helyi tisztségviselők közlése szerint az epicentrum közelében lévő épületekben is csak kisebb károk keletkeztek.
Az amerikai Geofizikai Intézet és a Japán Meteorológiai Ügynökség adatai alapján a földrengés közép-európai idő szerint 9 óra 8 perckor történt, hipocentruma a Csendes-óceán alatt mintegy 40 kilométer mélységben volt, Japán fő szigete, Honsu keleti partjaitól mintegy 80 kilométerre.
A földrengést a 47 japán prefektúra közül 22-ben érezték, a legerősebben Fukusamában, Tokiótól mintegy 210 kilométerre északkeletre. Tokióban a magasabb épületek enyhén meginogtak. Érzékelhető volt a földrengés az északi Hokkaidó szigetén is.
A kormány közlése szerint cunami veszélye nem fenyeget, de egyes körzetekben számítani lehet a tenger szintjének enyhe ingadozására.
A japán földrengés-előrejelző szolgálat figyelmeztetett a közeledő elemi csapásra, az NHK közszolgálati rádió egy szumómérkőzést megszakítva adott hírt róla.
Japán a földrengésektől leginkább veszélyeztetett országok egyike a világon. 1995-ben, a nyugat-japáni Kobe kikötővárosban egy 7,2-es földrengésben 6400-an haltak meg.