Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új tanösvény a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban

Több mint három kilométer hosszú tanösvényt adtak át pénteken a Fertő-tó délkeleti partja közelében a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén (FHNP); a kialakított túraút mentén táblákat helyeztek el, amelyek tájékoztatást adnak a vidék múltjáról, természeti értékeiről és a környékben zajló élőhely rekonstrukcióról.


Dátum: 2003-05-09 15:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10326
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:18:53.627806, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fersch Attila, a FHNP Igazgatóság osztályvezetője elmondta: a nemzeti park a környezetvédelmi alap célelőirányzat tavalyi közcélú keretéből 700 ezer forintot nyert el pályázat útján két tanösvény kialakítására.

A Sziki őszirózsa nevet viselő tanösvényt pénteken adták át, a hat kilométer hosszú másik ösvény a nyár közepére készül el és Hany Istókról nevezik majd el.

Szólt arról is: a Fertő délkeleti részén, a hajdan sósvíz áztatta területen szikes rétek és legelők találhatók sótűrő növényzettel. Ilyen egyebek között a fertői mézpázsit, a sziksófű és a sziki őszirózsa.

Az élőhely-rekonstrukcióval a korábban lecsapolt mocsarak, szikes tavak és ezek élővilágának visszaállítására törekednek.

Ez a tevékenység a természetes folyamatokat modellezi. Eszerint csapadékos időszakban nagy területeket borít víz, nyaranta a vízfelület mind kisebbre zsugorodik, majd teljesen kiszárad a következő őszi csapadékos időszakig.

Ezen a tájékon fészkel egyebek között a gulipán, a gólyatöcs, a piroslábú szankó.

A szikes pusztán 800 rackajuh, továbbá szilajon tartott bivaly, magyar szürkemarha-gulya legel. Ezek az állatok a növényzet folyamatos rágásával és taposásával segítik elő az élőhelyek fenntartását és a jellegzetes élővilág megőrzését.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek