Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kiss-Rigó László lett Csongrád megye első díszpolgára

Kiss-Rigó László lett Csongrád megye első díszpolgára. A díjazott nemzeti elkötelezettségét, megyei tevékenységét Mádl Dalma asszony, az est díszvendége méltatta - közölte az önkormányzat sajtószolgálata.


Dátum: 2010-03-16 07:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=147450
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:35:10.599660, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Nemzeti est keretében adta át március 14-én most először a Csongrád Megye Díszpolgára címet, és már hagyományosan Csongrád Megye Sajtódíját a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke, Magyar Anna.

Előbbit Kiss-Rigó László, a Szeged-csanádi Egyházmegye püspöke kapta. Őt az est díszvendége, Mádl Dalma, a Nemzeti Együvé Tartozás Alapítvány elnöke méltatta. Mint fogalmazott, a megyés püspök igazi főpásztor, felelősségérzete és szeretete nem ismer határokat sem átvitt, sem konkrét értelemben. Mindig ott munkálkodik, ahol szükség van rá, legyen szó oktatásról, kultúráról, az egészségünkről, templomépítésről, vagy a határon túli magyarokról. Hozzátette: olyan ember, aki a múltat tisztelve, a jelenben cselekedve építi a jövőt.

Kiss-Rigó László megyés püspök megköszönve az elismerést, majd annyit mondott, hogy az nem neki szól, hanem annak a közösségnek, amit vezet. Hozzátette: ez a cím kötelezettséget, biztatást jelent számára a jövőre nézve.

A Szabad Magyar Sajtó Napján már hagyományos módon átadták Csongrád Megye Sajtódíját is. Az elismerést idén a Rádió 88 közössége kapta. Mint Magyar Anna elnök fogalmazott: a szerkesztőség munkatársai a műsorok készítésekor nagy hangsúlyt fektetnek a helyi jellegre, a kiegyensúlyozottságra, a tárgyilagosságra, Csongrád megye értékeinek bemutatására. Hozzátette: az idén 20 éves Rádió 88 a hivatalos felmérések szerint 10 éve Szeged piacvezető rádiója.

Kapcsolódó elemek