Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarországnak változásra van szüksége!

A Fidesz mai elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatón Navracsics Tibor frakcióvezető kifejtette: a március 15-i nemzeti ünnepen mind a három parlamenti bejutásra esélyes párt megtartotta nagygyűlését, amiből kirajzolódik, hogy a Fidesz az egyetlen kormányzóképes erő.


Dátum: 2010-03-16 13:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=147462
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:35:14.451708, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Magyarországnak változásra van szüksége! (Navracsics Tibor)

Bebizonyosodott - mondta -, hogy a legnagyobb támogatottsága a Fidesz-Magyar Polgári Szövetségnek van, és az is, hogy még két másik párt létezik kihívó erőként. Az egyik a törvény fölé helyezi magát, és úgy hiszi, hogy politikusai bármit megtehetnek a közjóval és bármikor visszaélhetnek a választópolgárok bizalmával - fogalmazott -, illetve a másik pedig a törvényen kívülre helyezi magát, utcai atrocitásokra buzdít, és úgy véli, hogy így meg lehet oldani a társadalom minden problémáját.

A Fidesz úgy gondolja - hangsúlyozta Navracsics Tibor -, hogy Magyarországnak változásra, rendre, tiszta lapra és tiszta viszonyokra van szüksége. Új fejezetet kell nyitnunk Magyarország politikai életében, amelyben a kormányzati politika a közjót, a polgárok érdekeit szolgálja - jegyezte meg.

Fel kell számolnunk a korrupciót, meg kell erősíteni a közrendet, meg kell teremteni a gazdasági növekedés jogi és rendvédelmi alapjait egy takarékos, kiszámítható állam révén - fogalmazott a frakcióvezető. Az is világosan látható - tette hozzá a honatya -, hogy mindezt csak akkor valósítható meg, ha nemzeti ügyek mentén politizáló kormánya lesz az országnak, olyan, amely nem az ideológiai különbségeket keresi, hanem azokat a közös nevezőket, amelyek az ország minden polgárát összekötik a jövőben.

Az esetleges miniszterelnök-jelölti vitákkal kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva Navracsics elmondta, hogy erről még nem született döntés.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4047, 'source_type': 'media', 'source_id': 4623, 'target_type': 'article', 'target_id': 97313, 'relation_type': 'describes'}