Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megvalósulhatnak a Lakiteleken megfogalmazottak

Megvalósulhatnak a Lakiteleken húsz évvel ezelőtt megfogalmazott gondolatok a választás után - vélekedett Bíró Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja a Nemzeti Fórum kampánynyitó rendezvényén, Lakiteleken kedden.


Dátum: 2010-03-16 23:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=147487
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:35:22.714257, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ellopták a rendszerváltozást, ellopták a Magyar Demokrata Fórumot, de az 1987-ben Lakiteleken megfogalmazottak megvalósulhatnak húsz év után - mondta Bíró Zoltán a zsúfolásig megtelt művelődési házban. Hozzátette: békésen, vér nélkül meg lehet nyerni az elkövetkező éveket és a jövőt.

Az MDF alapítója emlékeztetett az 1987-es lakiteleki eseményekre, amikor a később párttá alakult mozgalom elindításáról döntöttek. Közölte: már akkor tudták, "nincs olyan, hogy nincs kiút", csak akaratra és képességre van szükség.

Lezsák Sándor a Nemzeti Fórum elnöke, az Országgyűlés alelnöke beszédében kijelentette: beteg az ország, nagybeteg. A politikus - aki a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje Bács-Kiskun megye 3-as választókerületében - utalt az elmúlt nyolc évre, mely idő alatt a munkanélküliség a kétszeresére, a "házi hitelállomány" nyolcszorosára emelkedett, az állam hitelállománya pedig két és félszerese nőtt.

Elfogadhatatlannak nevezte, hogy a pedagógusok éves átlagfizetése Magyarországon csak 5.900 dollár, míg Szlovákiában 9.400 dollár, Csehországban 10.200 dollár, a közelmúltban háborúval sújtott Horvátországban pedig 17 ezer dollár fölött van.

Mélyszegénységben 3,1 millió ember él, egymillió alkoholbeteg és 806 ezer rokkantnyugdíjas van az országban - mondta Lezsák Sándor. Az Országgyűlés alelnöke szerint most "van esély a gyógyulásra".

Kovács "Kokó" István olimpiai bajnok ökölvívó nagy taps közepette lépett fel a színpadra. Kijelentette: "már csak 26 nap, és véget ér a tél". Az olimpiai bajnok ökölvívó a sport szerepéről beszélt, és felhívta a figyelmet arra, hogy 280 iskolában nincs tornaterem Magyarországon. Az elmúlt nyolc évre utalva kiemelte: javult ez az arány, de "nem hatvan termet építettek, hanem hatvan iskolát bezártak".

Kovács István szerint újra sportoló nemzetté válhat a magyar. Senki nem tudja garantálni, hogy ismét több mint tíz aranyérmet szerzünk az olimpián, de azt igen, hogy a sport által egészségesebb lesz a nemzet - fűzte hozzá. Utalt a Trianon utáni időkre, amikor a sport lelki felemelkedést jelentett az országnak.

Lázár Vilmos hétszeres fogathajtó világbajnok felszólalásában arról beszélt, hogy változást szeretne a "lovas társadalom is". Utalt egy Orbán Viktorral folytatott beszélgetésére, amikor a Fidesz elnöke arra kérte, hogy készítse el az ország lovasprogramját. A nemzeti lovasprogram a jövő héten már nyomtatott formában olvasható lesz - tette hozzá a fogathajtó világbajnok. Reményét fejezte ki, hogy nemcsak azt mondhatjuk el: lovas nemzet voltunk, hanem azt is, hogy ismét lovas nemzet leszünk.

A rendezvényen felszólalt Stefka István, a Magyar Hírlap főszerkesztője és Pálffy István újságíró, a KDNP képviselőjelöltje is.

Kapcsolódó elemek