Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Drága az árapály-energia

A Solway Firth az Egyesült Királyság harmadik legnagyobb torkolata és itt a második legerősebb az árapály jelenség a Severn torkolat után. A brit szakértők által készített tanulmány a megvizsgálta, hogy mennyire lenne életképes a torkolatban rejlő árapály energia hasznosítása.


Dátum: 2010-03-17 10:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=147510
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:35:29.935864, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tanulmány során kilenc lehetséges megoldást elemeztek. Minden lehetőség esetében figyelembe vették a műszaki, környezetvédelmi és pénzügyi korlátokat.

A legtöbb kinyerhető energia 5900 MW. Még két esetben 2700 MW és 1300 MW teljesítmény tűnik elérhetőnek. A többi megoldásnál a telepített teljesítmény az 1 GW-os nagyságrend alatt marad.

Műszaki szempontból a két legnagyobb teljesítményt igérő elrendezés tűnik a leginkább megvalósíthatónak. A költségek sem szöknének az égbe, viszont az építmények komolyan befolyásolnák a környezetet. A legkisebb környezeti beavatkozással járók esetében a költségek túl magasak és műszaki szempontból is kockázatosabb a beruházás.

"A tanulmány elkészülte kulcsfontosságú mérföldkő a projektben, amely segítségével azonosíthatjuk, hogy a Solway Firth hogyan tudja segíteni a megújuló energia és a szén-dioxid kibocsátás területére vonatkozó kormánycélokat." - nyilatkozta David Gass, a Scottish Enterprise területi vezetője.

Kapcsolódó elemek