Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miniszteri biztos Pakson

Koltai Tamás, a Fidesz Tolna megyei elnöke pénteki közleményében üdvözölte a miniszteri biztos kinevezését Paks ügyében, ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a biztost fel kell ruházni a szükséges jogi eszközökkel, különben a kinevezés csak pusztán látszatintézkedés.


Dátum: 2003-05-10 10:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10333
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:18:55.697816, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlemény

A miniszteri biztos kinevezése egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a kormány - a négy hete tartó bakizás, félretájékoztatás és fejetlenség tétlen szemlélését követően - végre bizalmatlanságot szavazott az atomerőmű vezetésének.

Ugyanakkor a megkésett intézkedés csak akkor nevezhető felelős beavatkozásnak, ha a rend helyreállítása érdekében a miniszteri biztost felruházzák a szükséges jogi eszközökkel, és ezzel együtt megfelelő mértékben korlátozzák a kialakult helyzetet kezelni eddig sem tudó, alkalmatlan vezetők döntési jogosítványait.

Ellenkező esetben a miniszteri biztos kinevezése pusztán látszatintézkedés.

Koltai Tamás, a Fidesz Tolna megyei elnöke

OS - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek