Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zöld szám a rendőrségre a somogyi idősek védelmében

Zöld, azaz ingyenes telefonszámon hívhatják ezentúl a rendőrséget a bajba jutott somogyi idősek, ha bűncselekményt vagy annak szándékát észlelik.


Dátum: 2010-03-18 08:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=147568
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:35:48.388868, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egyedülálló kezdeményezést a somogyi időskorúak ellen az elmúlt időszakban elkövetett bűncselekmények számának növekedése indokolta.

A megyében mintegy százezer ember - a lakosság harmada - időskorú él, sokan egyedülállók, akik könnyen válnak bűnözők célpontjává, csalással megfosztják őket értékeiktől.

Az együttműködési megállapodást, amely a járőrszolgálat szükség szerinti megerősítésére, a körzeti megbízottak és a veszélyeztetett idősek közötti folyamatos kapcsolattartásra, valamint az információk cseréjére is kiterjed, szerdán írta alá Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke és az idősügyi tanács elnöke, valamint Mergancz Sándor, Somogy Megye rendőrfőkapitánya.

Gelencsér Attila, az együttműködési megállapodás kezdeményezője az MTI-nek elmondta: az idősügyi tanács elnökeként egyre több jelzést kapott idősek sérelmére elkövetett bűncselekményekről. Mivel kiemelten fontosnak tartja a közbiztonság erősítését, ezen belül az idősek védelmét, ezért kérte a rendőrség együttműködését - tette hozzá.

Mergancz Sándor hangsúlyozta: kiemelten figyelnek az idősekre, a mostani együttműködési megállapodással egy, a rendőrségen már megkezdett programot folytatnak, amelyben új elem az ingyenesen hívható szám. A dandártábornok azt ígérte, hogy nem üzenetrögzítő veszi a hívásokat, hanem mindig lesz valaki a telefonnál, akivel beszélhetnek a bejelentők, s ha szükséges, pszichológus segítségét is kérik.

A megyei idősügyi tanács 350 ezer forintot ad a rendőrség számára az idősügyi közös program logisztikai hátteréhez. A megállapodásról, valamint az ingyenesen hívható telefonszámról levélben is tájékoztatják a megyében lakó időseket. A rendőrség továbbá vállalja, hogy kérésre az áldozattá válás megelőzése, elkerülése érdekében tájékoztatást ad a Somogy megyei nyugdíjas szervezetek vezetőinek.

Az idősek bejelentéseit a 06-80/200-676-os ingyenesen hívható telefonszámon várják.

Kapcsolódó elemek