Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rumsfeld: nem tudni, meddig tart a katonai jelenlét

Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter pénteken megbecsülhetetlennek mondta, hogy meddig tart még az amerikai katonai jelenlét Irakban, ugyanakkor azt sugallta, hogy egy évnél tovább is elhúzódhat a Szaddám Huszein iraki elnök uralma alól felszabadított arab országban a helyzet megszilárdítása.


Dátum: 2003-05-10 10:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10336
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:18:56.597962, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rumsfeld washingtoni sajtóértekezletén úgy vélekedett, hogy az amerikai és a velük szövetséges brit erők iraki jelenlétére vonatkozó egyéves határidő valószínűleg csak egy átmeneti korszak lesz a háború utáni átfogó rendezési tervben. "Csak magát áltatja az, aki úgy gondolja, hogy tudja: meddig fog tartani (az amerikai katonai jelenlét). Nem lehet tudni" - hangoztatta a politikus.

A sajtóértekezleten szintén részt vevő Tommy Franks tábornok, a Perzsa-öböl térségében állomásozó amerikai erők parancsnoka ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a háború utáni iraki átmenet ütemére számos tényező kihathat, az új kormányzati forma kialakítását mindazonáltal megkönnyíti, hogy nem következett be számos olyan esemény - például az iraki olajmezők felgyújtása, vagy az Irakkal szomszédos országok elleni rakétatámadás -, amelyek lehetőségétől előzőleg tartottak. "Úgy érzem, hogy a Vörös-tenger és a Perzsa-öböl térségében a helyzet van olyan stabil, mint a kezdőnapon volt" - tette hozzá a tábornok, vélhetően az iraki háború márciusi kezdetére utalva.

Rumsfeld a rossz iraki közbiztonsággal magyarázta, hogy a nemzetközi fegyverzetellenőrök még nem térhettek vissza az arab országba, mindazonáltal nem zárta ki jövőbeni esetleges visszaküldésüket. A politikus ezt arra a kérdésre válaszolva mondta, hogy miért csak az Egyesült Államok és a szövetséges országok állampolgárai közül került ki az a kétezer szakértő, akiket az iraki tömegpusztító fegyvereknek, a megbuktatott bagdadi kormányzat vezetőinek, a terroristáknak és a feltételezett háborús bűnösöknek a felkutatásával bíztak meg. A háború márciusi kitöréséig az ENSZ fegyverzetellenőrei kutattak Irakban tömegpusztító fegyverek után, a háború óta azonban Washington ellenzi visszatérésüket - jegyezte meg az AFP hírügynökség.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek