Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zavaros ügyek az újpesti médiában

A Cégbíróság - nem jogerősen - elrendelte az újpesti kerületi lapot, a tévét és az internetes oldalt működtető Újpesti Média Kht. kényszer-végelszámolását. A Fidesz szerint a zavaros ügy minden mozzanatát fel kell tárni, amire csak egy vizsgálóbizottság lehet alkalmas.


Dátum: 2010-03-18 12:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=147589
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:35:55.117270, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz által delegált felügyelő-bizottsági tag levélben kérte Nemesházi Beatrix ügyvezető igazgatót, hogy részletesen tájékoztassa az Újpesti Média Kht.ban folyó gazdálkodásról, munkakörülményekről, kifizetésekről. Az ügyvezető asszony kitérően válaszolt a megkeresésre. - Tényfeltáró képviselő-testületi bizottság azonnali felállítása szükséges, hogy kivizsgálhassuk, pontosan mi történt az elmúlt időszakban a kerületi lapot, a televíziót és az internetes portált működtető Média Kht.ál - követelte a kerületi a Fidesz álláspontját ismertetve Bartók Béla, a szervezet elnöke. - Ez az egyetlen módja, hogy azoknak a mendemondáknak is a végére járjunk, melyek szerint zavaros a kht. gazdálkodási helyzete. Tisztázni kell, mire költöttek el évi több mint százmillió forintot, valamint azt, mi vezetett a kényszer-végelszámoláshoz, és ebben kinek milyen személyi felelőssége van.

Bartók szerint az, hogy Derce Tamás polgármester - pályázat nélkül - egy szocialista kötődésű vezetőt neveztetett ki a cég élére, önmagában hordozta a kudarc lehetőségét.

Kapcsolódó elemek