Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kitiltották a koldusokat Pécs belvárosából

Rendeletben tiltotta meg a kéregetést a történelmi belvárosban Pécs önkormányzata csütörtökön. A képviselő-testület szerint eddig gyakori jelenség volt, hogy a járókelőket koldulók zaklatták Európa kulturális fővárosában.


Dátum: 2010-03-18 16:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=147607
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:36:01.087790, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az erőszakos koldulást elviekben már eddig is büntették a baranyai megyeszékhelyen, mostantól azonban már a néma kéregetés is tilos. A csütörtökön elfogadott rendeletben pontosan meghatározták, hogy a város mely utcáiban tiltják meg a koldulást, a szabályozás lényegében lefedi az egész történelmi belvárost.

Aki vét a szabály ellen, s a rendeletben kijelölt övezetben kéreget, azzal szemben a közterület-felügyelők helyszíni bírságot szabhatnak ki. Ha szabálysértési eljárás indul, a büntetés akár 30 ezer forint is lehet.

Szegeden és Kaposváron már érvényben van hasonló korlátozás.

Kapcsolódó elemek