Újra szövetkeznek a belga liberálisok
Egy héttel a parlamenti választások előtt Belgiumban az ország északi, flamand felére irányul a figyelem, mert minden jel szerint ott dől el a következő kormány politikai összetétele.
Dátum: 2003-05-10 11:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10338
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:18:57.238285, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az április végén Flandriában végzett és szombaton közzétett közvélemény-kutatás szerint a kormány vezető erejét alkotó liberális párt és nagy ellenfele, a kereszténydemokrata párt között már csak egytized százalék volt a különbség, és kettejüktől alig egy százalékponttal maradt el a szocialista párt és egy flamand népi mozgalom, a Spirit közös listája. Amelyik párt jövő vasárnap a legtöbb mandátumot szerzi Flandriában, minden bizonnyal az alakíthatja meg a következő kormánykoalíciót.
A flamand és a vallon liberális pártok vezére, Guy Verhofstadt miniszterelnök és Louis Michel külügyminiszter, érezve az ellenzék előretörését, pénteken közös, hétpontos választási nyilatkozatot írtak alá, amelyet együtt mutattak be előbb franciául Tournai-ban, majd flamandul Kortrijkben. Ebben a "Szerződés hazánk polgáraival" című kiáltványban megfogadták, hogy továbbra is együtt kormányoznak vagy mennek ellenzékbe, ha a választás eredménye azt hozza.
A hétpontos kiáltvány megígéri a polgároknak az adók további csökkentését, újabb munkahelyek teremtését a magas munkanélküliség leküzdésére, a nyugdíj és az egészségügyi ellátás további tökéletesítését, a vállalkozó szellem ösztönzését, a közbiztonság megteremtését, a bűnözés elleni előítéletek nélküli harcot, Belgium önálló külpolitikai vonalának folytatását, a flamand és a vallon közösség között pedig a higgadt párbeszédet az ország egysége érdekében.
MTI - fidesz.hu