Százmilliós segítséget kapnak a lakáshitelesek Mórahalmon
Százmillió forint hitelt vesz fel a Sikeres Magyarországért bérlakás-hitelprogram keretében a mórahalmi önkormányzat; ebből megvásárolják a lakáshitelüket fizetni nem tudók otthonát, és a lakók bérlőként az ingatlanban maradhatnak - jelentette be a város polgármestere csütörtökön.
Dátum: 2010-03-18 19:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=147617
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:36:04.603729, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nógrádi Zoltán (Fidesz) elmondta: eddig hat-nyolc család jelezte az önkormányzatnak, hogy lakáshitelét nem tudja tovább fizetni, s félő, hogy elárverezik az otthonát. Ezért döntött úgy az önkormányzat, hogy százmilliós hitelt vesz fel a Magyar Fejlesztési Banktól. A lakásokat ebből a pénzből megveszik, és az ott lakók bérlőként maradhatnak. Később az önkormányzattól visszavásárolhatják az ingatlant, az pedig abból a pénzből majd törleszti a bankhitelt.
A kérelmeket rászorultság alapján bírálják majd el - mondta Nógrádi Zoltán -, a több gyermeket nevelő vagy többgenerációs családokat részesítik előnyben. Tavaly augusztus 21-én lépett hatályba a lakáshitelesek megsegítését célzó törvény rendelkezése, amely elővásárlási jogot ad az önkormányzatoknak, hogy a területükön kényszerárverezésre kerülő ingatlanokat megvásárolják, és bérbe adják őket a korábbi tulajdonosoknak.