Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kiemelt terület a szociális ügyek kérdése

A Fidesz-KDNP kiemelten kívánja kezelni a nemzeti ügyek politikája keretében a szociális területet és azon belül a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását.


Dátum: 2010-03-19 13:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=147652
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:36:16.069961, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezt Soltész Miklós kereszténydemokrata képviselő mondta pénteki szombathelyi látogatása után az MTI-nek, bűnnek nevezve, hogy a kormány tíz milliárd forintot vont el az idei évi költségvetésben erről a területről, aminek következtében tízezer ember kerülhet utcára.

Kijelentette: ezt az összeget vissza kell pótolni, a megváltozott munkaképességű emberek és a fogyatékkal élők ugyanis nem csupán "segélyért járkálnak", hanem olyan termékeket állítanak elő, amelyek piacképesek.

A Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője, aki Kósa Ádám EP-képviselővel és Puskás Tivadarral, a Fidesz-KDNP szombathelyi jelöltjével több, az érintetteket foglalkoztató intézményt is felkeresett, célként fogalmazta meg, hogy a közbeszerzési törvények ne sújtsák, hanem előmozdítsák a megváltozott munkaképességűek által előállított termékek piacra jutását.

Az Országgyűlés szociális bizottságának alelnöke a következő kormány egyik sürgős feladatának nevezte, hogy a közbeszerzési törvényeken keresztül, amennyire lehet, védett piacokat teremtsenek, illetve az állami és önkormányzati beszerzéseknél segítsék ezen termékek piacra juttatását. Példaként említette a bajor és a spanyol példát, ahol ez jól működik.

A kereszténydemokrata politikus jó példának nevezte azt a szombathelyi Fidesz-KDNP-s önkormányzati gyakorlatot is, hogy az intézmények felújításánál megváltozott munkaképességű embereket, illetve hajléktalanokat alkalmaznak, akik szakmai képzést kaptak.

Kapcsolódó elemek