Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Répássy: Döbbenetes, amit a kormány a kinevezésekkel művel

Ha a Fidesz kerül kormányra, az alkotmány adta kereteken belül járhat el az állami cégekbe delegált pártközeli személyekkel - mondta Répássy Róbert, a párt frakcióigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.


Dátum: 2010-03-19 14:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=147654
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:36:16.758077, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az alkotmányos alapelveket szigorúan betartva kell mozognia az új kormánynak az állami cégekbe delegált MSZP-s ejtőernyősök kapcsán - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Fidesz frakcióigazgatója.

Répássy Róbert kifejtette: a kormány szabadon alakíthatja mindazokat a posztokat és szerveket, amiket a végrehajtó hatalom körébe sorolunk, és ez a vezető személyek megválasztását is magában foglalja.

A fideszes politikus szerint döbbenetes, hogy a mostani kabinet hat éves megbízásokat adott minisztériumi főosztályvezetőknek, miközben a tárcavezető mandátuma is négy évre szól. Ez a kormány szervezetalakítási alkotmányos jogaival ellentétes - tette hozzá.

A kormány a független szervezetek élén és az uniós intézmények esetében nem tudja mindezt megtenni, így csak tiltakozni tudnak a gyakorlat ellen - közölte Répássy Róbert. Kiemelte, a kormány úgy delegált személyeket a brüsszeli intézményekbe, hogy nem egyeztetett az ellenzéki párttal, noha az EP-választáson fölényes győzelmet aratott a Fidesz.

Kapcsolódó elemek