Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megkezdődött az évad a Diósgyőri Várban

Szabad a vásár címmel gyermek- és családi programokkal kezdődött meg az idei idegenforgalmi és kulturális szezon szombat délelőtt a Diósgyőri Várban. A programok nagy részét idén is a vár szomszédságában lévő Ady Endre Művelődési Ház rendezi.


Dátum: 2003-05-10 13:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10341
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:18:58.170894, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendezők az idei programokkal nemcsak a várat és környékét, hanem a várost és a régiót is szeretnék vonzóbbá tenni a vendégek számára.

A várudvaron a középkor hangulatát idéző városrészt építettek fel, ott népi iparművészek mutatkoznak be.

Vasárnap a várárokban negyedszer tartják meg a diósgyőri kutyavásárt és kutyamustrát, amelyen nemcsak a pedigrés ebeket vonultathatják fel gazdáik, jelképes összegért pedig gazdátlanul maradt kiskutyákat lehet vásárolni.

- Az ősz végéig tartó várprogramok sorát színielőadások, operabemutatók, könnyűzenei koncertek, iparművészeti és folklórbemutatók, haditornák színesítik - mondta el Ládi Katalin, a művelődési ház igazgatója.

Jelezte: az idén több mint 200 ezer látogatót várnak a Diósgyőri Vár rendezvényeire.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek