Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz a honvédelmi bizottság összehívását kezdeményezte

Az Országgyűlés honvédelmi bizottságának fideszes tagjai a testület összehívását kezdeményezték keddre az izraeli kémrepülőgépek ügyében. Itt "lehetőséget kívánnak adni a kormány illetékeseinek, a honvédelmi miniszternek is, hogy magyarázatot adjanak, mit történt az elmúlt napokban". Ezt Simicskó István, a parlament nemzetvédelmi bizottságának KDNP-s elnöke mondta szombaton sajtótájékoztatón.


Dátum: 2010-03-20 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=147704
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:36:32.778654, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A Fidesz a honvédelmi bizottság összehívását kezdeményezte a kémrepülőgépek ügyében (Simicskó István)

Simicskó István elképesztőnek nevezte, hogy a Magyarország védelmének megszervezésére, kiépítésére hivatott Honvédelmi Minisztériumnak (HM) fogalma sincs arról, hogy másik ország hadseregéhez tartozó kémrepülőgépek repültek be az ország légterébe.

A politikus megdöbbentőnek tartja azt is, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök is csak az újságokból értesült arról, mi is történt.

Mindez szerinte azt mutatja, hogy a kormány dilettáns módon végzi a munkáját.

Simicskó István a HM-ben kipattant korrupciós botrányokra emlékeztetve úgy fogalmazott, hogy "most egy új kudarc fémjelzi a minisztérium tevékenységét", ezért a Fidesz továbbra is úgy véli, Szekeres Imre miniszternek le kellene mondani.

Az izraeli kémrepülőgépek magyarországi jelenlétét a Magyar Nemzet fedte fel csütörtöki lapszámában. Az izraeli légi- és űrerők két, "első ránézésre civil küllemű" felderítőgépe repült át az ország felett, kétszer megközelítették a ferihegyi nemzetközi repülőtér leszállópályáját, majd leszállás nélkül távoztak - volt olvasható a lapban.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 731, 'source_type': 'media', 'source_id': 4655, 'target_type': 'article', 'target_id': 97439, 'relation_type': 'describes'}