Újabb felhívás Szaddám Huszeintől?
Szaddám Huszein megdöntött iraki elnök állítólag újabb üzenetet intézett országa népéhez, ellenállásra szólítva fel a megszállók ellen.
Dátum: 2003-05-10 13:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10342
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:18:58.466361, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A mecsetek váljanak az ellenállás központjává! - hangzik a május 7-én keltezett levél, amelyet az Al-Kudsz al-Arabi című, Londonban szerkesztett arab nyelvű lap tett közzé szombaton. - Felszólítalak benneteket, Irak fiai, hogy változtassátok a mecseteket az ellenállás központjaivá, vigyétek győzelemre a hitet, az iszlámot és a hazát, s tettekkel értessétek meg az ellenséggel, hogy gyűlölitek! - hangoztatta a volt elnök a hatoldalas szövegben, amelynek végén ott volt az aláírása.
A neki tulajdonított üzenetben - amelyet az AFP ismertetett - Szaddám Huszein kirohant az Irakkal szomszédos országok ellen, amelyeket árulónak nevezett az invázióval kapcsolatos viselkedésük miatt. Szaúd-Arábia például szerinte "lehetővé tette a betolakodók számára, hogy bemocskolják Mohamed próféta földjét", a szíriai rendszer kapcsolatban áll a nyugati hírszerzéssel, miközben nem engedte meg az (iraki) harcosoknak, hogy a területén tartózkodjanak pár napig, Kuvait "hazug és áruló", Irán "álszent, és összeesküdött az arabok és az iszlám ellen". A jordániai rendszer propagandát folytat a cionizmus érdekében a Közel-Keleten, Törökország pedig cinkostársa volt az Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniának abban, hogy irakiakat öljenek meg.
Szaddám Huszein sorsa a háború első napjai óta ismeretlen. Ez a második állítólagos üzenete az al-Kudsz al-Arabiban, s szerdán egy magnókazetta is felbukkant egy neki tulajdonított beszéddel.
MTI - fidesz.hu