Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csak a Fidesz

Egyedül a Fidesz az a párt, amelyik 2010-et követően képes az ország problémáira választ adni - jelentette ki Schmitt Pál országos kampánykörútjának legújabb állomásán, a Pest megyei Nagykátán a térség fideszes országgyűlési képviselőjelöltjének, Czerván Györgynek a társaságában.


Dátum: 2010-03-20 13:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=147710
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:36:35.006535, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz országos listájának második helyén szereplő Schmitt Pál pártja választási programjáról szólva azt mondta: a Nemzeti ügyek politikája című dokumentum a jelent és a jövőt egyszerre szolgálja.

Schmitt a következő kormány egyik kötelességének nevezte a mezőgazdaság megerősítését. A magyar agrárium szerinte nemcsak minőségi termékeket állít elő, hanem a munkahelyteremtés egyik fontos területe is.

Schmitt, aki ismét kiállt a termőföldeladási moratórium mellett, úgy fogalmazott: nem szabad megengedni, hogy a vidék megélhetését jelentő mezőgazdaságot bárki elsorvassza.

A Fidesz európai parlamenti képviselője ezt megelőzőleg a Széchenyi-terv segítségével épült mendei idősek otthonát is felkereste.

Schmitt az otthon lakóinak beszélt az 1998-2002 közötti időszak vállalkozásfejlesztéséről, kitért a Széchenyi-tervre, amely ötvözte a múlt nemzetépítő gondolatait a kor kihívásaival.

A politikus elmondta: az idősek megbecsülése feladata és kötelessége is a Fidesznek, "hiszen egy országépítő korosztály élete, életkörülménye a tét".

Ha az ország fejlődik, abból a nyugdíjasoknak is részesülniük kell - hangsúlyozta Schmitt Pál.

Kapcsolódó elemek