Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Számoljon el a kormány a kvótákkal!

A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy hagyjon fel a széndioxid CER-kvóták további értékesítésével és kezdjen vizsgálatot az ügyben annak kiderítésére, valóban a kvótákat a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumtól megvásárló Hungarian Energy Power Kft. volt-e a legideálisabb vevő kvótákra - mondta Varga Mihály, az Országgyűlés Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottságának fideszes elnöke sajtótájékoztatón kedden Budapesten.


Dátum: 2010-03-22 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=147763
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:36:52.236447, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Varga Mihály felháborítónak nevezte, hogy az MSZP képviselői nem jelentek meg azon a bizottsági ülésen, amelyen a CER-kvóták ügyében tettek volna fel kérdéseket az ellenzék részéről. Az ülés így ad-hoc beszélgetéssé alakult a jelenlévő fideszes képviselők és a környezetvédelmi miniszter által az ülésre egy vidéki eseményre való hivatkozással maga helyett küldött személyek, Molnár József kabinetfőnök és Faragó Tibor szakállamtitkár között.

Tőlük a fideszes képviselők egyebek mellett arra a kérdésre sem kaptak választ, valóban 2009. decemberében alapították-e a Hungarian Energy Power Kft.-t, illetve van-e összefüggés nevezett cég és a Wallis csoport között - jegyezte meg Varga Mihály.

A bizottság elnöke szerint kiderült, hogy a kormányzat április 30-ig, azaz túlságosan gyorsan szeretné értékesíteni a CER kvótákat, mintha arról lenne szó, hogy lehetőség szerint minél kevesebb vagyon értékű jog maradjon az év második felére - fogalmazott Varga Mihály. A fideszes politikus szerint ez nem elfogadható a választások előtt. A parlamenti képviselők és a nyilvánosság tájékoztatása nélkül ez az eljárás a maga nemében botrányos.

A kvótaértékesítést három európai kereskedési helyen fel kellett függeszteni a szabálytalan kvótaértékesítés miatt. A bizottság ugyanakkor nem kapott kielégítő választ arra a kérdésre, hogy mennyi köze van ehhez a magyar kormányzatnak. Tekintettel arra, hogy 2007-ben és 2008-ban sem sikerült botrány nélkül megúszni a kvóták értékesítését, az a gyanú merült fel, hogy ezt nem megfelelő módon készítette elő az illetékes minisztérium - mondta a bizottság fideszes elnöke. Mint hozzátette, kiderült és az ülésen megerősítést is nyert, hogy a CER kvóták értékesítésén egy Cipruson bejegyzett off-shore cég, valamint egy hongkongi kereskedőcég realizált hasznot. Sem az államtitkár, sem a kabinetfőnök ezt az értesülést nem cáfolta - hívta fel a figyelmet Varga Mihály.

Bebizonyosodott az is - tette hozzá -, hogy közérdek helyett magánérdek érvényesült egy ilyen állami vagyonértékű jog értékesítésénél újra. A bizottsági ülésen megjelent minisztériumi tisztviselőktől a képviselők nem kaptak megnyugtató választ arra a felvetésre, hogy történt-e a kvótaeladás kapcsán olyan vagyonvesztés, ami megelőzhető lett volna, s nem kaptak választ azokra a kérdésekre, hogy miért Hungarian Energy Power Kft.-t választották ki a kvótaügyben, amikor ez a cég tevékenysége alapján gázüzlettel foglalkozik.

A fideszes politikus megfogalmazása szerint nyilvánvaló, hogy az országot erkölcsi és anyagi kár érte valamilyen tekintetben. Hozzátette: a befolyt pénzek felhasználásáról sincs információ. Varga Mihály emlékeztetett a korábbi energiaügyi államtitkárnak arra a kijelentésére, miszerint ezeknek a pénzeknek a felhasználása a korábbiakban szabálytalanul történt.

Kapcsolódó elemek