Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Összevissza beszél a kormány

A Fidesz szerint komoly zavart okozhat az Európai Unió rendszerében, hogy néhány héttel a választások előtt egy leköszönő kormány nyújtja be a külföldiek földvásárlási moratóriumának meghosszabbítását célzó, az unió illetékes szakbizottságai számára készülő magyar beadványt. A kabinet ebben a kérdésben is összevissza beszél - fogalmazott Font Sándor az MTI-nek hétfőn.


Dátum: 2010-03-22 14:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=147779
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:36:57.487340, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke arra reagálva nyilatkozott az MTI-nek, hogy hétfőn szakmai egyeztetést kezdett az agrártárca az ágazat szakmai és érdekképviseleti szervezeteivel a moratórium meghosszabbítására vonatkozó beadvány tartalmáról.

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Érdekegyeztető Tanács (FÖVÉT) első ülése utáni sajtótájékoztatón Gráf József agrárminiszter közölte: az anyagot a szakmai és érdekképviseleti szervezeteknek jövő hét szerdáig, a FÖVÉT következő üléséig kell véleményezniük, s ezt követően küldi el a dokumentumot a minisztérium az unió illetékeseinek, hogy megkezdődhessen az EU-ban is a magyar kérésről a szakmai egyeztetés.

Font Sándor ezzel kapcsolatban kifejtette: meglepve vették tudomásul, hogy a most leköszönő kormány még a regnálása alatt be szeretné nyújtani az unióhoz a kérelmet, annak ellenére, hogy Gráf József a mezőgazdasági bizottság decemberi ülésén személyesen közölte, hogy a moratórium meghosszabbítását kezdeményező okiratot nem ők fogják benyújtani, de minden szakmai előkészületet megtesznek.

A Fidesz nem érti, mi változhatott meg azóta, és sajnálja, hogy kampánytéma lett ez az ügy - mondta.

Font Sándor rámutatott arra is, hogy 2011 első félévében Magyarország tölti be az unió soros elnöki tisztét, és közismert, hogy az elnöklő tagállamnak nagyobb mozgástere van a különféle kérdések rendezésében, ezért jó lenne akkorra kitolni a moratórium meghosszabbítása kérdésnek a megtárgyalását.

Kapcsolódó elemek