Szigorították a lakcímbejelentés szabályait Salgótarjánban
Rendelettel szigorították a lakcímbejelentés szabályait Salgótarjánban, eszerint már kizárólag komfortos lakásba lehet beköltözni, és az egy főre jutó lakrész nem lehet kevesebb hat négyzetméternél - mondta a város polgármestere hétfőn az MTI-nek.
Dátum: 2010-03-22 16:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=147798
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:37:03.132279, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Székyné Sztémi Melinda (Fidesz) kifejtette: az utóbbi években egyre gyakrabban fordul elő, hogy - jórészt más településekről - a városba költöznek olyan emberek, akik akár komfort fokozat nélküli lakásokban is szívesen meghúzzák magukat. Emellett az is egyre jellemzőbb, hogy ezekbe az ingatlanokba jóval többen költöznek be, mint amit azok mérete megenged.
A polgármester hozzátette: az érintett területeken, lakóépületekben romlott a közbiztonság, elszaporodtak a tulajdon elleni és garázda cselekmények, az ingatlanok értéke is jelentősen csökkent, valamint egészségügyi szempontból sem felelnek meg a körülmények.
Az önkormányzat tisztában van vele, hogy a közrendet sértő cselekmények elleni fellépés a rendőrség feladata, de a városvezetésnek tennie kellett valamit az ezt generáló beköltözések visszaszorítása érdekében - mondta a polgármester.