Új alapokra kell helyezni a közéleti gondolkodást
Hétfői kampánygyűlésén a szocialisták 2006-os kampányígéreteivel szembesítette hallgatóságát Tarlós István a XVIII. kerületben.
Dátum: 2010-03-23 00:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=147827
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:37:12.606827, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ughy Attila, a Fidesz 27. választókerületi országgyűlési képviselőjelöltje a kampányrendezvényen annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a XVIII. kerület szocialista vezetésének eredményeivel a helyi választópolgárok egyáltalán nincsenek megelégedve: nem olyan a kerület, amilyennek lennie kéne, és amilyen lehetne - mondta. A képviselőjelölt évekre visszamenőleg sorolta a kerületi vezetés botrányos ügyeit, köztük a közétkeztetést ellátó céggel történt, minőségi visszaesést és komoly anyagi hátrányt okozó gyanús szerződésbontást, amely hat millió forintos közbeszerzési bírságot is maga után vont. A botrányos esetek között említette Ughy a XVIII. kerületi önkormányzat és a Political Capital "független" elemző cég között köttetett, mintegy 100 millió forintos együttműködést is, melynek részletei nem ismertek, mivel a két fél több kisebb szerződés összefogásával szorította az összeget a közbeszerzési értékhatár alá. Ughy Attlia tájékoztatást adott arról, hogy ez az ügylet jelenleg bírósági szakaszban van, ő pedig leendő képviselőként azért dolgozik, hogy mindezen botrányos esetekről egy év múlva már mint elrendezettekről beszélhessen.
"Új alapokra kell helyezni a közéleti gondolkodást" - mondta a fórumon Kucsák László, a Fővárosi Közgyűlés képviselője, aki a 26. választókerület jelöltje a Fidesz részéről. A XVIII. kerület szempontjából kiemelt fontosságúnak nevezte a közbiztonság javítását a rendőrség megerősítése által, országos szinten pedig a gazdaság talpra állítását a Fidesz programjában szereplő egymillió új munkahely jövőbeni létesítésével annak érdekében, hogy beindulhasson végre a gazdaság motorja. Pedagógusként Kucsák kitért az oktatásügy jelenlegi helyzetére is: mint elmondta, az elmúlt nyolc évben szinte megfeleződött az ágazat normatív támogatása.
Tarlós István felszólalásában a szocialisták által a XVIII. kerületben terjesztett azon vádakra, melyek szerint a Budapest-program alapján hulladékégető építését tervezné a Cséry-telepen, elmondta: a Fidesz által is támogatott programja szerint hosszú távon új hőforrások bekapcsolása, déli új hulladékégető megvalósítása indokolt. "Ebből azt a következtetést szűrték le a magyar-magyar fordítóiroda segítségével, hogy a Cséry-telepen - ahol mintha ők mozgolódtak volna 2003-ban - küszöbön áll, hogy szemétégető létesüljön".
Tarlós hangsúlyozta, hogy a fenti területen kívül még hét lehetséges telephelyet említ egy - az egyébként szocialista irányítású - Főtáv Zrt. által összeállított szakértői anyag, amely a 20 éves távlatban tervezett beruházás lehetséges helyszínei közül öt lehetséges telephelyet részletesen értékelt, a Cséry-telepet pedig a legkedvezőbb helyszínek között sem említi az idézett dokumentum.
"Mi egy hosszú távú perspektívát vázoltunk fel az igények szerint, és ha a lakosság nem akarja, akkor még véletlenül sem fog a Cséry-telepre kerülni" - zárta le a tervezett dél-pesti hulladékégető körüli vitát a maga részéről Tarlós, hozzátéve: a szocialisták megint valótlanságokkal heccelik a XVIII. kerület választópolgárait, mivel kétségbeesetten félnek a hatalom elvesztésétől, ezért nem létező összefüggéseket teremtenek.
A Fidesz főpolgármester-jelöltje beszédében a teljesség igénye nélkül felsorolt néhány 2006 környékén elhangzott szocialista kampányígéretet, és ezek megvalósulását firtatta. Ilyen volt például az állami részvétellel működtetett Budapesti Közlekedési Szövetség tarifaközössége; a teljes körű panelkonstrukciós program végrehajtása; a helyi adók szerepének növelése és az ÁFA megosztása az önkormányzatokkal; az aquincumi híd, a Római parti gát és a Csepeli gerincút megépítése; az egységes parkolási rendszer kialakítása; a Városliget, Margit-sziget és Népliget rekonstrukciója; az M0-ás körgyűrű kiépítése az M1 és a 10-es út között, valamint a 4-es metró megépítése 2010-re.
"Beígérték ezt a szocialisták, vagy nem?" - tette fel a kérdést a felsorolás után Tarlós, hozzátéve: "Merjék azt mondani, hogy nem, vagy merjék azt mondani, hogy ebből egy is teljesült".