Tornacsarnokot adtak át Törökszentmiklóson
Új tornacsarnokkal gazdagodott szombaton a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Törökszentmiklós, a beruházás 142 millió forintba került. - A tornacsarnok felavatásával gazdagodnak önök, a város és a nemzet - mondta az ünnepségen Deutsch Tamás.
Dátum: 2002-03-11 11:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=738
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:20:30.509820, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ifjúsági és sportminiszter közölte: egy nemzet csak úgy tud gazdagodni, ha polgárai is gazdagodnak. - Fontos, hogy átérezzük: a legkiválóbb törökszentmiklósi sportolók mozdulataiban benne van szüleink sok-sok szeretete, a magyar sport korábbi nagyjainak tevékenysége, az a magyaros virtus, amely az elmúlt több mint száz esztendőben az egész világ csodálatát kiérdemlő olimpiai eredményességben öltött testet - jelentette ki
Deutsch Tamás.
A új létesítmény átadásával egy ötütemű beruházás 142 millió forintba kerülő első üteme fejeződött be. Ebből az összegből 56 millió forintot a megyei területfejlesztési tanács, 2 millió forintot az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat biztosított, míg 84 millió forinttal a város önkormányzata támogatta a beruházást.
A 800 férőhelyes tornacsarnok felépítésével egy több évtizedes álom valósult meg a Lábassy János Szakközépiskolában.