Győri: garanciák szükségesek
Az Európai Parlament Gazdasági és Pénzügyi Bizottságának tegnapi ülésén Győri Enikő európai parlamenti képviselő (Fidesz) felhívta az Európai Központi Bank elnökének, Jean Claude Trichet-nek a figyelmét, hogy a jövőben felálló Európai Rendszerkockázati Tanács Irányító Testületében az eurózónán kívüli tagállamok részvételét jogi garanciákkal kellene biztosítani.
Dátum: 2010-03-23 12:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=147849
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:37:19.449301, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Győri Enikő hozzászólásában utalt benyújtott módosító indítványára, amelyben kezdeményezte, hogy a mind a 27 tagállam jegybankelnökeit tömörítő Európai Központi Bank Általános Tanácsából három az eurózóna országaiból, három pedig nem-eurózóna tagállamból érkezzen az Európai Rendszerkockázati Tanács Irányító Testületébe. A néppárti politikus javaslata garantálná az eurózónán kívüli tagállamok minőségi képviseletét az új pénzügyi felügyeleti rendszer döntéshozatalában.
Jean Claude Trichet válaszában kifejezte egyetértését a javaslat szellemével és hangsúlyozta, hogy az Irányító Testületnek mind a 27 tagállam érdekét képviselnie kell. Az elnök válaszában kiemelte azt is, hogy az Európai Központi Bank minden szakmai támogatást meg fog adni, hogy a Rendszerkockázati Tanács hatékonyan végezhesse munkáját.
Háttér:
Az Európai Rendszerkockázati Tanács a jövőben felálló pénzügyi felügyeleti rendszerben a pénzügyi rendszerkockázatok méréséért , ellenőrzéséért és felügyeletéért felelős testület. Legfontosabb feladata, hogy megpróbálja azonosítani azokat a pénzintézeteket, amelynek egy esetleges csődje az egész pénzügyi rendszer stabil működését veszélyeztetné, ahogy történt a Lehman Brothers esetében.