Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tiltakozás a Jókai téri fák kivágása ellen

A fővárosi Jókai tér fáinak kivágása és a területre tervezett mélygarázs építése ellen tiltakozott a madarak és fák napja alkalmából a Stop Alapítvány és a Védegylet Egyesület szombaton, Budapesten.


Dátum: 2003-05-10 16:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10349
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:00.749475, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kajner Péter, a Védegylet Jövő Nemzedékek Képviseletének titkára elmondta: a terézvárosi önkormányzat mélygarázst szeretne építtetni a Jókai tér alá, ehhez pedig az összes fát ki fogják vágni.

- A mélygarázs négyméteres kürtőiből naponta másfél tonna rákkeltő és súlyos légúti megbetegedést okozó szennyező anyag kerül majd a tér levegőjébe - jelentette ki Kajner Péter.

Lányi András, a Védegylet szóvivője arról beszélt, hogy Terézvárosban alig vannak gyerekek, mert a gyermekes szülők elmenekülnek a kevés fával és árnyékos játszótérrel rendelkező kerületből.

Gyenge Zsolt, a VI. kerületi önkormányzat fideszes képviselője elmondta: a Jókai térhez hasonlóan, mélygarázs építése miatt kivágják a Hunyadi tér, a Liszt Ferenc tér és a Nagymező utca fáinak egy részét is.

Bejelentette: a természetvédelmi törvény alapján állampolgári jogon beadvánnyal fordult Budapest főjegyzőjéhez, hogy nyilvánítsák védetté a Hunyadi tér, a Liszt Ferenc tér és a Jókai tér fáit.

- A törvény lehetőséget ad arra, hogy nem csak biológiai, de esztétikai, vagy más, a társadalomra gyakorolt pozitív hatása alapján védetté nyilvánítsanak akár egy fát is - tette hozzá a képviselő.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek