Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lassú a digitális átállás

Sajnálatosnak tartja Nyitrai Zsolt, hogy a digitális átállás folyamata elmarad az előzetesen tervezett ütemezéstől.


Dátum: 2010-03-23 17:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=147878
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:37:28.688812, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz infokommunikációs munkacsoportjának a vezetője Bajnai Gordon miniszterelnökhöz intézett írásbeli kérdésében hangsúlyozza, hogy "a műsorszórás lefedettsége alacsonyabb a tervezettnél, a műsorkínálat szegényes, ráadásul az is könnyen elképzelhető, hogy az analóg televíziós földfelszíni sugárzás kötelező lekapcsolásának pillanatában a jelenlegi késlekedések miatt, többszázezer háztartás marad lefedettség nélkül".

Az NHH, mint a digitális átállás irányítója megtett-e mindent, ami egy szakmailag felkészült és jól irányított kormányhivataltól elvárható, a digitális átállás minél zökkenőmentesebb megvalósíthatósága érdekében - kérdezi a kormányfőtől.

Nyitrai azt is tudni szeretné, milyen szerepe és főként milyen mértékű felelőssége van az NHH-nak az eredeti ütemezéstől való jelentős időbeli csúszásokban, a lakossági tájékoztatás hiányosságában.

A politikus Rozgonyi Krisztina kinevezésével kapcsolatban rámutat, az NHH elnöke már korábban is felelős irányítóként vett részt a digitális átállás eddig "nem túl sikeres" projektjében.

Nyitrai Zsolt azzal kapcsolatban is kérdést fogalmazott meg, hogy a kinevezési moratóriummal mennyire tartja Bajnai összeegyeztethetőnek egy kormány alá rendelt szerv vezetőjének kinevezését az utolsó pillanatban.

Kapcsolódó elemek