Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fazakas számvevői kinevezésének elutasítását kéri Deutsch

Levélben kérte az Európai Parlament képviselőit Deutsch Tamás (Fidesz) arra, hogy ne hagyják jóvá a korábbi szocialista EP-képviselő Fazakas Szabolcs kinevezését az Európai Számvevőszék magyar tagjává.


Dátum: 2010-03-23 18:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=147880
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:37:29.437656, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A levélben - amelyet a Fidesz kedden a sajtóval is ismertetett - Deutsch ismét azzal vádolta Fazakast: a parlament elől elhallgatta, hogy egykor a kommunista titkosrendőrségnek dolgozott, később pedig ugyanezzel kapcsolatban "hazudott az EP illetékes bizottságának".

Deutsch Tamás szerint így a magyar jelölt nem feddhetetlen, tehát nem alkalmas a számára kiszemelt megbízatásra.

Plenáris ülésen az EP csütörtökön szavaz a számvevőszék új tagjairól.

Kapcsolódó elemek