A Kaposvári Egyetem is segíti az olimpikonokat
A Kaposvári Egyetem is csatlakozott Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének felhívásához, amelyben azt kérte a felsőoktatási intézményektől, hogy tegyék lehetővé az élsportolók számára a sportolás és tanulás közötti összhangot.
Dátum: 2003-05-10 17:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10350
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:01.040480, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az erről szóló együttműködési megállapodást Schmitt Pál és Horn Péter akadémikus, a Kaposvári Egyetem rektora írta alá Kaposváron, szombaton.
Schmitt Pál reményét fejezte ki, hogy rugalmas órabeosztás és tanrend biztosításával lehetőség lesz arra, hogy az olimpikonok tanulmányaik folytatása mellett felkészülhessenek az edzőtáborokban, illetve részt vehessenek a versenyeken.
Közölte: az ország 22 felsőoktatási intézménye elfogadta a felkérését, a Kaposvári Egyetemmel az első tíz között írják alá a szerződést.
Horn Péter hangsúlyozta: a Kaposvári Egyetem oktatói hisznek az olimpiai eszmében, és a maguk részéről mindent megtesznek azért, hogy a kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó fiatalok magas színvonalú tudást is szerezzenek.
Az eseményen Szita Károly, Kaposvár polgármestere elmondta: a város önkormányzata egy évente 3 millió forinttal gyarapodó alapot hozott létre a sportolók támogatására.
Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke arról tájékoztatta Schmitt Pált, hogy vasárnap Kaposváron felavatják a megye első, 164 millió forintból épült, műanyag-borítású atlétikapályáját.
A MOB elnöke az aláírást követően részt vett a somogyi sportolók Kaposváron felállított emlékművének felavatásán.
MTI - fidesz.hu