Megszorítások helyett végre fejleszteni kell
"A Magyar Szocialista Párt gazdaságpolitikája a mögöttünk lévő kormányzati ciklusokban megszorításokra, állami elvonásokra és választási költségvetésekre épült - például ezért is van tele a 2010-es büdzsé is feszültségpontokkal" - mondta a Magyar Hírlapnak Varga Mihály, a Fidesz alelnöke.
Dátum: 2010-03-24 10:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=147904
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:37:37.144179, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A párt politikusa kiemelte: ha a Fidesz elnyeri a választók bizalmát, és kormányra kerül, akkor az eddigi "húzd meg, ereszd meg!" szocialista taktikázást, az agyonkozmetikázott költségvetési pályát merőben új, a magyar nemzetet szolgáló gazdaságpolitika váltja fel. A volt pénzügyminiszter kijelentette: a középpontba a gazdasági növekedés beindítását, a nemzetgazdaság fejlesztését és az adórendszer igazságosabbá, egészségesebbé tételét állítaná a Fidesz. A politikus úgy tartja, rendkívüli döntésekre azért lehet majd szükség a büdzsét illetően, mert három fontos területen - az önkormányzatok finanszírozása, a kórházak adóssága és a központi költségvetés bevételei - jelentős, százmilliárdokban mérhető problémák kerülhetnek az új kormány elé.
"Számos feszültségpontja van a 2010-es költségvetésnek, amelyet a következő kormánynak kell majd orvosolnia. Ha a Fidesz kormányra kerül - szemben a szocialista, alapvetően megszorításokra épülő gazdaságpolitikával -, a nemzetgazdaság fejlesztésére fog törekedni, a gazdasági növekedés bázisán kívánja megoldani az államháztartás problémáit is" - jelentette ki Varga Mihály, a Fidesz alelnöke.
A párt vezető gazdaságpolitikusa hangsúlyozta: a 2010-es büdzsé csak papíron létezik, így természetes, hogy néhány rendkívüli intézkedés a leendő kabinetre hárul. A szakpolitikus több tételt említett meg. Ezek egyike az önkormányzatokat érintő elvonás az állam részéről. "Százhúszmilliárd forintos megszorítás érte a településeket úgy, hogy a központi forrást kivonta a kormány erről a területről, a feladatokat viszont nem" - mondta a volt pénzügyminiszter, aki hasonlóan problémásnak tartja a kórházak adósságát. Utóbbi 100-110 milliárd forintos tételt jelent. Varga Mihály hozzátette: a költségvetés bevételi oldala sem valósághű, különösen nagy gondot jelenthetnek az elmaradó adóbevételek.