Az MSZP-SZDSZ pénzbehajtó szervezetként működtette a BKV-t
A mai napon megjelent információk szerint az MSZP elnöke személyesen is részt vett a közpénzek ellopásában - hangsúlyozta újságírók előtt Répássy Róbert.
Dátum: 2010-03-24 10:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=147907
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:37:38.202639, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A két interjúból kiderült az is, a lehető legmagasabb szintű pártirányítással iparszerűen lopták ki a közpénzt a BKV-tól - fűzte hozzá a fideszes honatya, kiemelve: az MSZP és az SZDSZ pénzbehajtó szervezetként működtette a vállalatot. Hol szilárd halmazállapotú Nokiás doboz, hol folyékony halmazállapotú üzemanyag, hol pedig légnemű halmazállapotú álfoglalkoztatás formájában történt a lopás - jegyezte meg. Répássy kitért a Daimler-botrányra is, mely szerint magyar kormánytisztviselőket fizettek le használt buszok megvásárlásáért.
Az ilyen ügyek miatt került Magyarország jelenlegi helyzetébe - szögezte le Répássy Róbert, rámutatva: a Fidesz álláspontja szerint egyetlen ellopott fillér sem maradhat felderítetlenül. A honatya végül utalt a Fidesz tegnap indított "Ellopták Budapestet" című kampányára is, melyen a szocialisták tegnap még megsértődtek. Mint mondta, a mai két interjú egyértelműen megmutatta, erre a kiadványra szükség van.