Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Távozzon Hónig és Szekeres!

Hónig Péter közlekedési és Szekeres Imre honvédelmi miniszter azonnali távozását követeli a Fidesz az izraeli kémrepülők magyarországi berepülése miatt.


Dátum: 2010-03-24 12:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=147925
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:37:43.958827, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Távozzon Hónig és Szekeres! (Kontrát Károly)

Kontrát Károly, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes delegáltja úgy fogalmazott, hogy a kémrepülőgép-botrány megoldására a kormány a "meterológuseffektust" próbálja alkalmazni, hiszen egyik tárcavezető sem vállalja a felelősséget.

Mint mondta, a mai MSZP-kormány ugyanazt teszi, mint a 2006. augusztus 20-i vihar után, amikor "egy meterológussal vitették el a balhét".

A politikus elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek nevezte, hogy ezúttal négy beosztott hatósági emberre és a vezetőjükre szeretnék hárítani a felelősséget.

"Ez a kormány nemcsak alkalmatlan, hanem felelőtlen is. Szórakoznak az emberekkel" - jegyezte meg a politikus azzal kapcsolatban, hogy máig nem tudni, mit kerestek az izraeli repülőgépek 2010. március 17-én a magyar légtérben.

Kontrát Károly hangsúlyozta: az embereknek joguk van tudni, mi is történt valójában, ezért követeli a Fidesz a kormánytól az emberek világos teljes körű tájékoztatását.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2385, 'source_type': 'media', 'source_id': 4679, 'target_type': 'article', 'target_id': 97539, 'relation_type': 'describes'}