Szánalmas mélységekben a szocialisták
Tarlós István X. kerületi kampánygyűlésén szerda este úgy fogalmazott: már csak szánja a szocialistákat.
Dátum: 2010-03-24 23:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=147947
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:37:51.321643, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendezvényen György István, a Fidesz-KDNP kőbányai 14. választókerületi képviselőjelöltje elmondta, pár órával a nagygyűlés előtt még a BKV-ügyekkel foglalkozó bizottsági ülésen vett részt. Beszédében ígéretet tett rá: a Fidesz mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a közpénzek visszakerüljenek oda, ahonnan ellopták őket.
Túl az aktuálpolitikán, György István annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy ez az ezeréves ország nem érdemli meg sem azokat a szavakat, amelyek a Szent Koronát tökfödőnek, a Szent Jobbot "húscafatnak" nevezik, sem azokat, melyek Öszödön hangzottak el.
Tarlós István köszönetet mondott György Istvánnak, amiért a fővárosi közgyűlés fideszes képviselője nagy mértékben közreműködött az utóbbi időkben nyilvánosságot kapott fővárosi szocialista botrányok feltárásában. Tarlós kijelentette: már nem is haragszik a szocialistákra, inkább szánja őket, olyan mélyre süllyedtek. Horváth Csaba mai felvetésére, miszerint Tarlós és a Fidesz felelőssége is felmerül Antal Attila BKV vezérigazgatóvá történő megszavazásával kapcsolatban, a Fidesz főpolgármester-jelöltje úgy reagált: Antal azt ígérte, el fogja tüntetni a hiányt, az ellenzék pedig nem tudta előre, hogy ezzel szemben - finoman fogalmazva - el fogja szivárogtatni a közpénzeket azoknak a szocialistáknak az embere, akik most menekülnének a politikai felelősség elől.
Tarlós előadásában érintette az MSZOSZ azon elvárását, hogy az új kormánynak legkésőbb 2014-ig el kell érnie Magyarország csatlakozását az euróövezethez. "Az MSZOSZ-nek most nagy szája van. Eddig miért működtek együtt egy olyan kormánnyal, amely egyáltalán nem törődött a leginkább kiszolgáltatottakkal?" - kérdezte a fővárosi ellenzék vezetője, emlékeztetve hallgatóságát, hogy az Orbán-kormány utolsó évében nemzetközi elemzők 2008-ra várták a közös fizetőeszköz hazai bevezetését.