Orbán Viktor az EU vezetőivel tárgyalt Brüsszelben
Dátum: 2010-03-25 08:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=147965
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:37:56.717868, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor a mai napon Brüsszelben megbeszélést folytatott Herman Van Rompuy-jel, az Európai Unió elnökével és Olli Rehn-nel, az EU pénzügyi biztosával.
A Fidesz elnöke a találkozókon elmondta, hogy Magyarország válságának fő oka az elmúlt nyolc év hamis gazdaságpolitikája, amely spekulációra épült. Orbán Viktor elmondta: elkötelezett amellett, hogy a nemzeti ügyek kormánya átlátható viszonyokat fog teremteni, leépíti a bürokráciát, kemény lépéseket tesz a korrupció visszaszorítása érdekében, a gazdaságpolitika középpontjába pedig a termelést és a munkahelyteremtést állítja, mert a gazdaság csak így indulhat növekedésnek. Orbán Viktor világossá tette, hogy minél nagyobb felhatalmazást kap az emberektől, annál nagyobb lendülettel kezdődhet az ország megújítása.
Szijjártó Péter,
a Fidesz elnöki stábjának vezetője