Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megszűnnek egyes alakulatok

A háborúval megdöntött iraki rendszer elitcsapatait feloszlatják, beleértve a Köztársasági Gárdát és más különleges egységeket. - Ezek az egységek eltűnnek - mondta Richard Myers, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke szombaton, Katarba tartva egy repülőgép fedélzetén.


Dátum: 2003-05-11 12:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10355
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:02.664925, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Az új iraki hadseregben helyet kaphatnak viszont a reguláris csapatok egyes tagjai, akik harcoltak az amerikai-brit koalíciós erők ellen - jegyezte meg Myers, jelezve: az iraki katonaság sokkal kisebb létszámú lesz, mint az elűzött diktátor, Szaddám Huszein idején, de azért alkalmas arra, hogy megvédje az országot a külső fenyegetésektől. - Az új légierőt részben fel lehet építeni abból, ami átvészelte a háborút, és Iraknak szüksége van egy kis parti őrségre is - vélte Myers az AFP szerint.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek