Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem bíznak Fazakasban

Fazakas Szabolcs személyéről tartott mai szavazás az Európai Parlament egyértelmű bizalomhiányáról tanúskodik, hiszen a korábbi szocialista európai parlamenti képviselő 60 tartózkodás és 213 nemleges szavazat mellett csupán 348 támogató voksot kapott az Európai Számvevőszéki tag-jelöltekről tartott európai parlamenti voksoláson, míg a további kilenc jelölt mindegyike 545-573 igen szavazatot kapott.


Dátum: 2010-03-25 18:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148009
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:38:11.369770, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fazakas Szabolcs az Európai Parlamentnek megküldött hivatalos önéletrajzában elhallgatta, hogy a kommunista diktatúra idején, 1976 és 1989 között, egészen a diktatúra összeomlásáig a magyar titkosszolgálat ügynöke volt.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában fellelhető hivatalos dokumentumok szerint Fazakas Szabolcs 1976-ban "hazafias alapon" (önkéntesen) csatlakozott a magyar kommunista titkosszolgálathoz, ahol besúgó tevékenységet végzett. Jelentéseit "Stefan" fedőnév alatt készítette.

Fazakas Szabolcs hamisan nyilatkozott - mind szóban mind írásban - a múltbeli tevékenységével kapcsolatban, hazudott az Európai Parlament szakbizottságának.

Fazakas Szabolcs személyéről tartott mai európai parlamenti szavazás végeredménye mindannyiunk, az egész Európai Unió közös szégyene. A szabad és egységes XXI. századi Európában nem fordulhat elő, hogy fontos Uniós tisztséggel jutalmaznak olyan embert, aki népelnyomó diktatúra kiszolgálója volt.

A szocialista és szociáldemokraták politikai családjával szemben gyakran fogalmazódik meg az a kritika, hogy olyan személyeket védelmeznek, akik az un. keleti blokk egykori kommunista diktatúráival működtek együtt, azok kiszolgálói voltak. Elfogadhatatlan, hogy - amint ez a mai szavazáson ismételten megmutatkozott - a berlini fal leomlása, a kelet-közép európai rendszerváltoztatás után 20 évvel az európai szocialisták továbbra is védelmezik a kommunista rendszer bűneit és bűnöseit, még mindig mentegetik az egykori kommunista diktatúrákat.

Az Európai Számvevőszék tagjainak kinevezéséről a Tanács dönt. A Fazakassal szembeni komoly bizalomhiány kifejezésével világos üzenetet fogalmazott meg az Európai Parlament a Tanács számára.

Kapcsolódó elemek